Szabad születni

Minél inkább beleásom magam, a szülés, születés körüli témákba, minél több szakirodalmat, saját beszámolós szülésélményt olvasok, annál jobban hatalmába kerít a mai formájában alkalmazott orvostudomány iránt érzett undor.

A szülészeti osztályok papíron próbálnak a humánus változások, reformok útjára lépni, kórházak igyekeznek megszerezni a szigorú feltételekhez kötött "bababarát" minősítést (megtartani már kevésbé igyekeznek...), ezzel is elhitetve a kismamákkal, hogy ők és kisbabájuk a lehető legjobb ellátásban részesülhetnek náluk.

Ezzel szemben a  SZÜLÉSZET továbbra is dühvel, haraggal és vérrel áztatott harcszíntér, ahol mindenért, de még egy korty vízért (!) is ölre kell mennünk. Ahol az édesanya, amint átlépi a küszöböt, nem egy ember, aki egy egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, nem "beteg" (erős idézőjelbe téve!), hanem potenciális ellenség. Egy lehetséges felperes, aki a legkisebb hibácska, malőr esetén is hatalmas pert akaszthat a nyakunkba, ami a szülészorvosi ázsiónkat pillanatok alatt a földdel teheti egyenlővé.

Bepanaszolás, műhibapertől való rettegés az egyik oldalon, megtépázottság, megaláztatás, rommá döngölés a másik oldalon. Az eredmény?

T R A U M A T I Z Á L Ó D Á S

S O K K

Akármelyik oldalról is nézem.

Nagyon sok tudományos cikkel, internetes fórummal, nyomtatott sajtóban megjelenő írásokkal találkozik az ember. Sokat lehet belőlük tanulni, okulni, informálódni. Mégis a legjobb, ha saját tapasztalatokat oszt meg az 'emberlánya'. Nincs is annál hitelesebb. 

Íme.

Első gyermekemet várva - szülés/születés témakörében nulla(!) ismerettel - nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az orvosi konzultációknak. Melyek nem is terjedtek ki nagyon semmire, felszínes vizsgálatok voltak. Elvégre minek raboljuk egymás idejét, ha nincs probléma.

Emlékszem, mikor az orvosom megállapította a terhességet, kb. 5 hetes lehetett a picike. Az ambuláns lapon - annak rendje és módja szerint - feltüntette a szülés várható időpontját. Gondolom az ismert Naegele-szabály elvén...

Majd hozzátette, hogy "ez persze nem  kőbe vésett, +/- 2 hét simán benne van".

Nyugtáztam. Magamban még meg is állapítottam, hogy na ez végre egy normális hozzáállás. Hát persze hogy benne van +/- 2 hét.......

Ezzel szemben a betöltött 40. héten "terminus" után 2 nappal(!) jött az üzenet, hogy legyek szíves megjelenni mert valószínűleg befektetnek.

Úgy, hogy sem a magzattal, sem velem az égvilágon semmi probléma nem volt. Tökéletes CTG-k minden alkalommal, jó sok magzatvízzel megspékelve. 

Teszem hozzá, ugyanez az orvos regélt nekem több, mint 2 órát orvosperekről, elmesélve saját kálváriáját, mikor egy betege vetélés miatt bepanaszolta őt.

Holott én pusztán azért kerestem őt, hogy tisztán lássak a kórházban aktuálisan alkalmazott hozzáállás terén: Mennyire nyitottak valójában a természetes ütemben történő vajúdás és szülés kérdésében, miután az előző napi kórházi "szülésfelkészítőnek" nem nevezhető 'stand-up comedy' után rádöbbentem, hogy a sok alternatív dologból, amit hirdetek saját magukról, egy szó sem igaz!

A kérdésemre választ nem kaptam, de tisztábban láttam. Semennyire.

A következő példa szintén saját esetem.

Második gyermekem várva voltam egy olyan orvosnál, aki az első találkozáskor azzal kezdte, még mielőtt bármit is kérdezett/megismert volna rólam, hogy elővette a XXI. századi Naegele-pörgettyűjét az okostelefonja személyében és rábökött egy napra (szeptember 29.) Ez a fix terminus.

- Egyetért ezzel? - kérdezte

- Hogy micsoda? - néztem rá döbbenten, majd folytattam, hogy nincs olyan, hogy fix terminus, mert tolerancia, +/- valahány nap (10 nap, 2 hét) mindig benne van. Terminust meghatározni több egyéni tényező figyelembe vételével is csak óvatosan szabad.

- Nem, nem értek egyet! - mondtam határozottan

- Márpedig nála ez a terhesgondozás alapja. Mert ha nem születik meg kiírásra a gyermek, akkor 5 nap múlva indítunk.

Nem hittem a fülemnek. Elöntött a méreg, szinte köpni-nyelni nem tudtam a hallottaktól. Szívem szerint ráborítottam volna az asztalt, hogy térjen már észhez, hogy gondolja már át, miket mond.

Hidegvéremet megőrizve nem tettem. Megköszöntem idejét és rögvest távoztam.

A hazafelé tartó úton, újra és újra lejátszódott fejemben a jelenet és közben arra gondoltam, hogy "Istenem, velem egy időben hány és hány ezer kismamának szegezték ugyanezeket a mondatokat  a világ más pontjain". Hány és hány millió kismama élte már át a 'verbális terror' legkülönb formáit.

- "Ez a gyerek ha akar, ha nem, holnap akkor is megszületik."

- "Ez nem kívánságműsor. Itt az orvos dönt"

- "Meg akarja ölni a gyermekét????"

- "Maga felelőtlen! Azt akarja, hogy a gyermeke súlyosan károsodjon, vagy halva szülessen?"

Az ilyen mondatokat hallva, még a kötélidegzetű, betonbiztos lábakon álló  anya is megremeg és kérdés nélkül aláír mindent.

A rabszolgatartók és a rabszolgák. Parancsolnak és engedelmeskednek.

Látszólag feloldhatatlan ellentét? Igen, nagyon nehéz ezt feloldani, de nem lehetetlen.

A kulcs a kikezdhetetlen magabiztosságot hordozó képesség és tudás. Ha én, mint leendő édesanya ismerem a természetes szülés valódi élettanát, ha én, mint leendő édesanya tudom, hogy hogyan leszek képes arra, hogy életet adjak utódaimnak, akkor nincs oly' erő, ami ezt megrengeti.

Ezt ma az otthonszült édesanyák tudják átadni gyermekeiknek, ismerőseiknek.

És az otthonszülést kísérő bábák mindenkinek.

Éljünk vele! Minél többen élünk e tudással, annál többeket tudunk elérni. A világ csak akkor változni, ha mi együtt változtatunk rajta.