Szülésélmények2
Zalán születése
Az első szülésélményem után szeretném megosztani veletek a második gyermekem születését is.
2018-at írunk, cca. két év telt el első babánk születése óta. Második szintén villám gyorsan megfogant és- ez később még fontos lesz (!)– nála a fogantatás pontos (közelítőleg pontos) dátuma is ismert volt.
Egy korábban megjelent riportban olvastam a Bethesdában készülő új típusú szülészeti osztály létrehozásáról és én naiv, túloptimista leányzó biztos voltam benne, hogy második gyermekem már itt fog megszületni. Hát tévedtem. (Javítsatok ki, de talán a mai napig sem ismert, hogy mikor kezdheti meg működését ez az osztály). Kértem hát tanácsot, hogy melyik orvost válasszam, aki hasonló elveket képvisel. Miközben a másik felem kérdezgeti: Anna, de hát miért nem az otthonszülést választod !!??? Miért ??
Nem tudom a konkrét választ: Gyávaság? Túlféltés? Megfutamodás? Vagy valami más, belső gát?
Nagy nehezen sikerül elérnem az ajánlott orvosnőt. Tán már a 18. héten is túl vagyok, mikor először találkozunk, ugyanis több hónapra előre be van telve nála a naptár. A rutinkérdések után (és még a tarifa előtt) szintén ugyanezt a kérdést szegezi nekem: “De mondja, Maga miért nem otthon szül??” Mindegy, elvállal. Az egész terhesség alatt kb. 3x találkozunk. Nem is igényleg többet, mert hál’ Istennek probléma mentes a várandósság. Hip-hop eltelt a kilenc hónap. Az utolsó hetekben a szokásos CTG-s magzatmegfigyelések. Nem izgulok. Nem izgulok azon, hogy hamarabb jön a baba. Nem izgulok azon sem, hogy később, mert már ugye tudom, hogyan kell természetes eszközökkel “beindítani” a szülést.
A többször lemódosított terminus:
A 6. Heti legelső UH-n: SZVI: október 12. A védőnő közli: ez hülyeség. A 12. Heti UH: szept 27. Majd szept 29. Az orvosnő végül október 02-t véglegesíti. De elmondja, hogy ez nem kőbe vésett dátum, egy hét simán belefér. Hiába mondtam el többször is, hogy hosszabb a ciklusom, nem 28 nap, és ráadásul ismert a fogantatás pontos dátuma is. “Az senkit nem érdekel.”- hangzott el több mindenki (főleg férfiak) szájából.
Október 03. szerda: még egyben vagyunk. Doktornő megvizsgál, kb. Két ujjnyira nyitott méhszáj. (Aznap éjjel egy vaklárma, berongyolunk a kórházba, de teljesen feleslegesen, nincsenek valódi fájások. Igen, már útközben sejtettem…