Szabad születni

Szonja születése

Előzmény: nagy adag hendikeppel vágtam neki a gyerekvállalásnak, de ezzel nem vagyok egyedül.

Nálunk a családban tabu volt minden, ami amúgy gyermeki mivoltunk egészséges fejlődéséhez kell, és amire egy egészséges gyermek kíváncsi is: pubertáskor, menzesz, a szex, a szülés. Azt mindig is tudtam, hogy majd egyszer én is szeretnék gyerekeket, de ugyanakkor halálosan rettegtem a gyerekszüléstől. Szó szerint. Ergó a gyerekem megszülésekor jómagam az örök vadászmezőkre távozom, mert a szülés egy olyan elviselhetetlen, szörnyű valami, amit – amúgy egy teljesen egészséges nőnek - nem lehet élve megúszni.

Soha nem beszéltünk róla, de valahogy ez zsigerileg belém ivódott, valahogy mégis tudtam, hogy az édesanyám borzalmas szülést élt át.

Harmincon túl… és még mindig csak a halogatás, a szőnyeg alá söprés. A páromnak sem merek igazán beszélni a félelmeimről. A nőgyógyászommal meg csupán az évente esedékes rutin szűrésen találkozunk. Az egyik ilyen alkalommal azonban felszínre tört benne egy csöpp erő és kiböktem neki, hogy szerintem segítségre lenne szükségem. Adott két nevet egy cetlin. „Az egyik pszichológus, a másik pszichiáter”,- mondta. Elraktam a tárcámba. Nem hívtam fel őket, mondván ráérünk arra még.

No, pár évvel később Miss Pató Pál még mindig retteg ugyan a szüléstől, de a környezetében már oly’ sokan babáznak; a szíve mélyén megbúvó vágy felülkerekedik. Végső elhatározás: VÁGJUNK BELE. J

Nagyon hamar megfogant az első babánk. Félelemmel vegyes eufórikus boldogság. (Pszichológus segítségére nem is volt szükség J) Probléma mentes terhesség – a régi nőgyógyászomnál, mást úgysem ismerek. (Elmondta: fogadhatok választott orvost tulajdonképp bárhol (de hát minek, gondolom én), vagy szülhetek nála. Jó, továbbra is hozzá jártam gondozásra. Laikus voltam, időm sincs rá, lefoglal a meló. Aztán meg, nagy különbség úgysincs a kórházak között. Nem ötcsillagos, de 3 napot bárhol kibír az ember lánya. Akkor még meg sem fordult a fejemben az otthonszülés, mert ki gondolta volna 2016-ban –a pár évvel azelőtti számos kórházban elindult pozitív folyamatok láttán „a már amennyire természetes” anyabarát(abb) szülés érdekében- hogy ezek addigra elhaltak és ugyanazzal a középkori kínzómódszerekkel  találkozunk, mint a 60-as/70-es években!!!???

Én bizony nem. Ezzel a 7. hónapban szembesültem, mikor is századmagammal beültünk a szülős tájékoztatóra a nagyterembe. Másnap a kórházba be, kivártam a dokimat, amíg lesz egy kis szabad perce, elmondtam, hogy én teljesen természetes szülést szeretnék, mert a szülés nem betegség és nem

Majdnem 1 órát beszélt össze-vissza: orvos perekről meg negyedfokú gátsérülésről, meg minden bajról, engem nem is hagyott szóhoz jutni, Geréb Ágiról is minősíthetetlen hangvételben beszélt.

„Menjen el! Van több otthonszülés felkészítő itt Budapesten is. Nézze meg, döntse el!” – vágta hozzám.

Így jutottam el hát egy bábapraxis szülésfelkészítőjére és örökre hálás leszek nekik! (meg ennek az ostoba szemellenzős orvosnak is…) Mindent tudást tőlük kaptam, ami kell ahhoz, hogy nagy eséllyel legyen gyönyörű szülésélményed. A párom azonban hallani sem akart az otthonszülésről (pont a negatív propaganda és a rémtörténetek miatt sem). Lehet, megalkuvásnak tűnik, de közös döntés kell legyen az is, hogy hol/hogyan szülsz. Így maradtunk a kórházi verziónál. (Ezzel az ép és sértetlen gátam sírját ásva meg, mert ebben a kórházban először szülőnél 98%-ban vágnak. Ha kell, ha nem.)

Hip-hop eltelt a 9 hónap, ahány papír, annyiféle terminusom volt, június 23-tól június 28-ig. Utolsó hetekben szokásos CTG-k, minden OK. No para.

Június 28. Kedd: megvolt a CTG, minden szuper, buszozom haza, majd otthon látom; nem fogadott hívások és egy sms: csütörtökön jelenjek meg CTG-n, de túlhordás miatt valószínűleg befektetnek. Egy pillanat alatt omlott össze bennem 9 (vagyis 10) hónap gyönyöre.  Én kórházba biztos, hogy magamtól nem fekszem be!! Nincs az az Isten! Aznap, mint egy holdkóros járkáltam, éjszakát végig bőgtem. ( **** Nem győzöm én sem hangsúlyozni: a terminustúllépés az nem túlhordás!!!! **** )

Másnap reggel azonban felkeltem és a saját kezembe vettem a sorsom: Uzsgyi, a bioboltba.

• „Kérek szépen vasfű teát, fahéj és szegfűszeg olajat”.  A hölgy alig akart kiszolgálni, mert ezek nagyon erős olajak, nehogy beindítson olyan dolgot, amit még nem kellene…. „Igen, pont azért veszem!!!” – feleltem J
• egész nap teázás, félmaraton, torna, a szokásos homeopátiás golyócskák, olajos masszázs, szex, pici pihi és alvás. Majd nem sokkal később enyhének érzett fájások. Elég rendszeresek, bár én nem éreztem annak. A páron igen. Stresszel is, hogy menjünk már, induljunk. Én még maradok, inkább a wellnesst választom a fürdőkádban. Hozatok vele egy kis kaját, mert „enni kell” a vajúdás alatt és inni is. Kijövök a kádból, vissza a hálóba. Épp visszafeküdnék, amikor érzem, hogy a kaja vissza akar jönni, de már nem érem el a WC-t. Az egész a szőnyegen és a falon landol.  A párom takarít, én meg előveszem és lapozgatni kezdem a jegyzetfüzetem. Megvan, itt van! Az első hányás: a vajúdás elején van. Ohhhh, hát akkor még rengeteg időnk van – gondolom magamban. De nem telik el sok idő és érezni kezdem azt a bizonyos székelési ingert, holott már voltam wc-n. És akkor már én is elhittem, hogy ezek valódi fájások, és hogy el kell indulni a kórházba. Akkorra már időérzékemet elvesztve, a 2 világ közt lebegve ültem párom mellett az autóban. Teljes nyugalomban, fájdalmat még mindig (!) nem érezve.

Bejutni is kész kabaré volt, nagy nehezen felvánszorog a lift a IV-re. Elsétálunk a szülőszoba mellett (nem vettük észre!! :D ), tán valahol a kardiológián bolyongunk, ott nem tudnak segíteni. Valahogy visszatalálunk, végre megérkezünk, becsekkolás, felhívják az orvosomat, közlik, hogy ő még valahol messze van, beérni nem tud, ügyeletben szülök.

(Akkor nem tudtam, de szerintem teljesen eltűnt méhszájjal estünk be a Kórházba)

Villámgyorsan be a szülőszobába, fel az ágyra, már kötik is rám a kanült, a párom félig elhaló hangon mondja, hogy nem szeretnénk gátmetszést, de az idióta főszülésznő ráripakodik, hogy „ez nem kívánságműsor. Először szülőnél mindig kell vágni”. Csak annyira emlékszem, hogy a tolófájásoknál mondják, hogy „még ne nyomjak” (biztos, mert a vágás, s előkészületei még nem történek meg…) Na, majd most! Pár kontra és már meg is született a lányom. Elégedett apparátus, boldog apuka, boldog (?) anyuka. Ellátnak, a gyereket apukával addig elviszik (gondolom mérés, mosdatás, stb). A segédszülésznő (megnyugtatásomra) annyit tesz hozzá kedvesen: „Kellett vágnunk.”

A 6 hetes kontrollon az orvosom annyit közöl, „Hát igen, maga nyugodtan megszült volna otthon is.”

Mit üzen ez a mondat? Igen,azt!! A gátmetszés teljesen indokolatlan volt, mint sok-sok ezer/tízezer másik először szülőnél. Csak gondoljatok bele: akkor a Ti nagymamáitok, dédnagymamáitok sem tudtak volna megszületni….

Higgyétek el, hogy képesek vagytok rá! Higgyétek el, hogy képesek vagytok orvosi beavatkozás nélkül életed adni babátoknak, mert valóban így van! Én a lelkem mélyén nem hittem el, talán ezért is választottam a kórházi szülést és nem otthonszülést.

2019.10.28.