Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zalán születése

2020.04.24

Zalán születése

 

Az első szülésélményem után szeretném megosztani veletek a második gyermekem születését is.

2018-at írunk, cca. két év telt el első babánk születése óta. Második szintén villám gyorsan megfogant és- ez később még fontos lesz (!)– nála a fogantatás pontos (közelítőleg pontos) dátuma is ismert volt.

Egy korábban megjelent riportban olvastam a Bethesdában készülő új típusú szülészeti osztály létrehozásáról és én naiv, túloptimista leányzó biztos voltam benne, hogy második gyermekem már itt fog megszületni. Hát tévedtem. (Javítsatok ki, de talán a mai napig sem ismert, hogy mikor kezdheti meg működését ez az osztály). Kértem hát tanácsot, hogy melyik orvost válasszam, aki hasonló elveket képvisel. Miközben a másik felem kérdezgeti: Anna, de hát miért nem az otthonszülést választod !!??? Miért ??

Nem tudom a konkrét választ: Gyávaság? Túlféltés? Megfutamodás? Vagy valami más, belső gát?

Nagy nehezen sikerül elérnem az ajánlott orvosnőt. Tán már a 18. héten is túl vagyok, mikor először találkozunk, ugyanis több hónapra előre be van telve nála a naptár. A rutinkérdések után (és még a tarifa előtt) szintén ugyanezt a kérdést szegezi nekem: “De mondja, Maga miért nem otthon szül??” Mindegy, elvállal. Az egész terhesség alatt kb. 3x találkozunk. Nem is igényleg többet, mert hál’ Istennek probléma mentes a várandósság. Hip-hop eltelt a kilenc hónap. Az utolsó hetekben a szokásos CTG-s magzatmegfigyelések. Nem izgulok. Nem izgulok azon, hogy hamarabb jön a baba. Nem izgulok azon sem, hogy később, mert már ugye tudom, hogyan kell természetes eszközökkel “beindítani” a szülést.

A többször lemódosított terminus:

A 6. Heti legelső UH-n: SZVI: október 12. A védőnő közli: ez hülyeség. A 12. Heti UH: szept 27. Majd szept 29. Az orvosnő végül október 02-t véglegesíti. De elmondja, hogy ez nem kőbe vésett dátum, egy hét simán belefér. Hiába mondtam el többször is, hogy hosszabb a ciklusom, nem 28 nap, és ráadásul ismert a fogantatás pontos dátuma is. “Az senkit nem érdekel.”- hangzott el több mindenki (főleg férfiak) szájából.

Október 03. szerda: még egyben vagyunk. Doktornő megvizsgál, kb. két ujjnyira nyitott méhszáj. (Aznap éjjel egy vaklárma, berongyolunk a kórházba, de teljesen feleslegesen, nincsenek valódi fájások. Igen, már útközben sejtettem… 

Október 05. Péntek: kórházban újabb CTG, mutat némi fájásokat, én nem érzem. Amúgy minden negatív.

Az orvosnő még ránéz UH-gal. No, ekkor közli ‘derült égből villámcsapás’, hogy ha nem születik meg vasárnapig a baba, akkor hétfőn kórházi felvétel. Rászálltak. (Gondolom a felettesei) Nem ért vele egyet, de ez van. Még mindig nem izgulok. Megyek haza, jöhet az első terhességnél már jól bevált – fahéjas bábatea, illóolajos masszázs, szex, ultramarathon, stb, stb. Holnapra megszületik a csöppség. Szombat reggel. Még mindig semmi. Már jön a félelem. Ajjaj, ez így nem stimmel. Felhívom a homeopata orvosom, de egész nap továbbképzésen van, csak este tudok vele beszélni. Elmondom a problémám, kérdezi, hogy eddig nem szedtem az elsőnél ajánlott szereket? Mondom, hogy nem, mert nem éreztem szükségét. Megbeszéljük, hogy melyik szert vegyem meg, igen magas potenciában. Ugyebár másnap vasárnap, így egy nap kapásból kiesett.

Október 07. Vasárnap: Akkorra már a pokol legmélyebb bugyrait jártuk meg a párommal. Meg nem értettség, önostorozás, egymás ostorozása, óriási kifakadások, kiborulások, veszekedések, ordítozások. Pont akkor, amikor a legnagyobb meghittségre és nyugalomra lenne szükségünk. Éjjel otthonról elmenekültem (szó szerint), muszáj volt kiszellőztetnem magam. Tisztán kell gondolkoznom; értünk.

A párom nem tud mit kezdeni azzal, hogy neki kéne kihúzni a kútmélyről, megteszem hát helyette:

- Figyelj, nem gondolod, hogy most neked minden porcikáddal azon kellene lenned, hogy elmozduljunk a holtpontról? Nem jut eszedbe, hogy “kézen fogj”, és elmenjünk valahova, bárhova!!!?? Ahol elfelejthetjük a versenyfutást az idővel, az őserővel, kiiktassuk a stresszt!! Kikapcsolódni, mozi, színház, séta-a-parkban, vagy B Á R M I…!!! - fakadtam ki.

- És hova menjünk?? (:ÖÖÖ)

- Teljesen mindegy, rád bízom. – mondtam apatikusan.

Vasárnap délután: Duna-part, Dunakeszi. (ez volt az úticél végül) De jóóó, itt még hiper-szuper játszótér is van a gyereknek. 

A parton csupa kutyás (és persze kutya nélküli ) család, gyerekek, fiatalok, idősebbek. Beleszagolok a levegőbe: finom. Jólesik. Szikrázó napsütés; Idill. A gyerek végre kitombolhatja magát a játszón, ilyen szuperen még úgysem volt. Megcsörren a telefonom: a doktornő. Kérdezi, hogy mi volt reggel a kórházban. Kórházban??? Nem voltam – válaszolom (nem értettem, hogy miért kellett volna bemennem, mikor nincs rá semmi ok.) Elmondtam, hogy kórházba én nem megyek, mert teljesen jól vagyunk. A baba is és én is. Lehet indítani, de én nem leszek ott. Beszéltünk egy keveset, elmondta, hogy akkor ő eddig a pontig tudta vállalni a gondozásomat. Innentől kiszáll, mert az állását nem teszi kockára. Teljesen megértettem, hiszen az orvosnak mindenek előtt a beteg az első; a kórházi rendszabályok betartása mellett... Szóval: “Az a probléma, hogy nincs probléma”. – mondtam.

Végszóként elmondta, hogy megindult szüléssel bárhol kötelesek fogadni, illetve még a Szt Imre*osztályvezetőjével beszélhetek.

Ott várnak legtovább. Na szép.

Október 08. Hétfő: egy halovány kísérletet tettem, hogy beszéljek az említett főorvossal de halott ügy volt elérni; inkább arra koncentráltam, hogy mielőbb megvegyem a homeopátiás golyókat. A nap további része eseménytelenül telt. 

Éjjel éreztem némi fájásokat, annyira akartam hinni, hogy valódiak, hogy ismét: gyereket éjszaka közepén felrángattuk, be a kórházba, de újfent vaklárma… Mire beértünk Pestre, nem “erősödtek, nem rendszeresedtek”. Parkolóban várakozás után irány haza.

Október 09. Kedd: Nos, a párom megnyugtatására (féééérfiak……) ,a közeli városban magánban elmentem még egy utolsó UH csekkre. (Miközben végig holt biztos voltam benne, hogy a magzat tökéletesen jól van). Minden negatív, magzatvíz is bőven van még. Méhszáj 3 ujjnyi. [ Illedelmesen végig hallgattam, hogy mennyire felelőtlen is vagyok, stb, nem ragozom.]

Október 09-ről 10-re virradó éjszaka: enyhébb görcsökre ébredek (kb. olyanokra, mint az első babánál)

Kimentem WC-re: vérzek ! ! J A J, ugrasztottam a párom, hogy gyorsan kapjuk össze magunkat, ébresszük fel a gyereket, most aztán tényleg nem vaktában, s irány a kórház; (nem a körzetes, hanem az eredeti, elvégre csak azt (!) ismertem). Bent úgy néznek rám, mint a véres rongyra – teszem hozzá nem én ébresztettem fel őket, már valaki megelőzött.

Egy kis méhszáj csekk – túl sokat nem közölnek, de hoznak kórházi ruhát.. -HURRÁ- gondolom. Ezek szerint végre maradhatok, és végre megszületik a fiam. Az ilyenkor szokásos rutin szerint rákötnek a gépre, a papírokat sem engedik, hogy én keressem elő (pedig jobban járnának…) Nincs meg a Streptococcus( Igen, mert azt csak e-mail-en kaptam meg”.), ráadásul több, mint egy hónapos az utolsó labor. “Tovább aljasodok a szemükben. Sebaj, vesznek vért, de amúgy nem háborgatnak.

Kapok 5 percet, Kimehetek a családomhoz a folyosóra. Eközben - gondolom - , szépen tágulok.

Hajnalodik, mikor már készülődik a kinti világra a gyerkőc: Jöjjön akkor a végére “az öröm az ürömben” smiley

- Mindent a szülésznő csinál, ő a főnök, a doki csak szépen hátra dől a székben. Mozizik.

 Elképesztően magabiztos. Sokat segít a magabiztossága, mert szerintem nem igazán tudtam olyan erőt kifejteni, mint azt szerettem volna.

- Itt magától értetődő a gátvédelem (már az először szülőnél is!)

- Eltűnt méhszájnál is megkérdeztek – engedélyt kértek!- hogy repeszthetnek-e burkot, mert csak ez hátráltatja, hogy megszülessen a baba. ( HÁT PERSZE  wink)

Így picit hosszabb ideig tartott, mire megszületett a gyerkőc (gátsérüléssel ugyan, mert az elsőnél vágott gát már nem volt olyan, mint egy ép, sértetlen gát), de összességében sokkal pozitívabb élménnyel gazdagodtam a hozzáállás miatt.

A gyermek egy perccel sem volt túlhordva, tökéletes állapotban volt, és persze gyönyörű. 2 óra aranyóra is költve, édes kettesben. Nem tudom, lesz-e harmadik babánk, de ha a Sors megadja, akkor egy dolog biztos: Kórházba többet nem teszem a lábam; csak ha szirénázva visznek! 

 

2019.11.04